FIFA World Cup 2022: Wales – Csehország, Március 30

Labdarúgás, kedd, 2021,  Március 30, VB selejtező, 20:45                        

Kedden este soron vannak a Márciusi utolsó mérkőzései a VB selejtezőn, Cardiffban találkoznak a házigazda Wales a cseh válogatottal. Úgy gondolom, hogy a csehek teljesítménye a belgák ellen egyszerűen kiváló volt, ahol 1:1 döntit szereztek és egyáltalán nem álltak messze a győzelemtől. Elsősorban a játékuk kifejezése volt remek. Lépést tudtak tartani a belgákkal mint fizikailag, de úgy lelkileg is. Nagyon felkészültnek látszódott a cseh együttes, annyira, hogy mindenkit megleptek az eredménnyel, még talán saját magukat is. Igen, néha megtörténik, hogy egy gyengébb csapat pontokat szerez meg egy kiemelt csapattól például gyors breikkel, vagy falazással a kapuja előtt, de ezúttal a csehek igazán szép labdarúgást mutattak. Mivel hiányoztak nekik a játékosai is a Bundesligából, Shick és Darida, akik biztosan méltó tagjai lettek volna az alapnak. Ott lesznek azonban Kúdela, Provod, de szintén Souček vagy Coufal is, akik már lassan európai szinten is ismert nevek. Kadeřábek, Darida és Schick Wales ellen már rendelkezésre állnak. Ez jó hír a vendégek számára. 

Wales már nem az a csapat, mint például 5 éve volt. Aaron Ramsey nem került be a válogatottba a sérülése miatt, ami kiváló hír a csehek számára. A másik nagy sztár Gareth Bale sem nem olyan, mint amikor Real Madridnál kezdte a pályafutását. A csapat többi tagja meg nem sztár. Nagyon kevesen játszanak belőlük rendszeresen a Premier Leagueben. Például ilyen Ampadu, aki Sheffield színeiben játszik, de Sheffield a tabella alján harcol. A többiek az angol második ligában játszanak. Wales arra is ráfizet, hogy egy jó ideje a két walesi klub Cardiff City és Swansea nem játszanak a Premier Leagueben. Azonban a csapat harciassága megmarad, a támadási vágy uganúgy. A selejtezőben Wales eddig 1 meccset játszott, Belgiumban, 3:1 vereséget szenvedett ebben. A szigeti ország éppen ezért most semmit sem szeretne a véletlenre bízni. Eredetileg ketten a csehekkel harcoltak volna a második helyért, de az arányok megváltoztak, a csehek 4 ponttal az elsők, belgák 4-el a másodikok, így nem nagy a remény ilyen játékkal és ilyen ellenfelekkel a végső 2.-ik helyre. 

Óvatos szeretnék lenni a fogadásomban. Aki nagyon bízik Csehországban, fogadjon a tiszta győzelmére. A többieknek is van két egészen jó lehetősége, a dupla esély és a fogadás dönti nélkül. Míg a szorzók a dönti nélkülieknél magasabbak, a dönti esetében úgy is csak a tét jár vissza, ez sem rosz. A dupla esély alacsonyabb szorzóval jár, de a nyereményt a döntivel is megkapjuk. Tessék választani!

A mi tippünk: Csehország győzelme dupla eséllyel – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál találhatóak.