Jupiler League 5. köre: Beerschot – Genk, Szeptember 14

Labdarúgás, hétfő, 2020, Szeptember 14, Belgium, Jupiler League, 20:45

A belga foci verseny már az 5.-ik körével folytatódik. Beerschot, a liga újonca, kiváló  évad elejét éli át. Tovább jutott, óriási a motivációja és kiválóan is játszik. Beerschot az első 3 mérkőzését megnyerte a belga bajnokságon, és Club Bruggy csapatát is képes volt megverni. Azonban ezután jött a kellemetlen veresége otthon 0:3 Standard Lutych csapatával. Egyrészt pecches volt számukra ez a meccs, de másrészt mint egy olyan kiáltójel volt ez számára, hogy nem fog minden simán menni, mint ahogyan talán ezt elképzelnék maguknak. Ebből a 4 meccsből tehát a gólaránya 6:5, és eddig 9 pontot szerzett. Átlagban ez 1,5 megszerzett gól 1 meccsre. Ezúttal is sikerülhetne neki gólt szerezni, mivel nem úgy tűnik, hogy csak védekezni szeretne a csapat a veresége után. A megszerzett gólok statisztikájában Beerschot párbajaiban 2,8 gól esett átlagban az idei évadban, sőt, 3 meccsben a négyből 3 gól is volt egy mérkőzésben. Minden arra utal, hogy most is több lesz a gólokból.

A pálya másik oldalán az enyhén átlagon feletti Genk áll, aki ugyan a 12.-ik helyen áll, azonban az első 4 mérkőzésével egészen jól  megbírkózott. Idegenben Waregem csapatával győzött 1:2, majd otthon 5 perccel a meccs vége előtt Leuven csapata fosztotta meg a pontjaitól Genket. Ezután a döntetlene az erős Standard csapatával és végül otthon megkínozták Club Bruggy csapatát 1:2. Ha a második büntetője sikeres lett volna, akkor döntetlen lehetett volna a végeredmény. Genk gólaránya 4:4, a pontokból 5 jutott nekik. Genk párbajaiban 3-ban a négyből legalább 2 gól esett, ami kevesebb, mint az ellenfele statisztikái. Azonban Genk hírneve az, hogy a belga ligán egyike azok a csapatok közül, ahol sok a gól. Eddig ugyan nem szerzett és nem is kapott sok gólt, de ezt be kell neki hozni. Nem beszélve arról, hogy szüksége van a táblázat felső felébe átharcolni magát. A tavalyi szezon statisztikái 3 gólt mutattak egy meccsben, sőt, idegenben ez 3,2 gól volt.

A favorit Genk lesz, de én inkább a gólokra fogadok, nem is a gólok számára, hanem hogy mindkét csapat gólt fog szerezni, ezt a fogadást biztonságosnak látom, mivel nem hiszem, hogy mindkét csapat nem adna a meccsbe mindent bele.

A  mi tippünk: mindkét csapat gólt szerez – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál találhatóak