La Liga 29.-ik köre: FC Sevilla – San Sebastian, Március 20

Labdarúgás, vasárnap, 2022, Március 20, Spanyolország, La Liga, 18:30                     

Bár a Sevilla már 14 fordulóban egymás után nem szenvedett vereséget, annak ellenére egyre jobban távolodik az első Real Madridtól. Már 10 pont áll kozöttük, és nem gondolnám, hogy az idei szezonban ezt behozná. Az oka ennek, hogy rengeteg a döntetlene, öszesen 11, az említett 14 meccsben 7 döntit szerzett. 15 alkalommal győzött és csak 2 vereséget szenvedett. 56 pontot szerzett eddig öszesen. Ezért is itt az ideje, hogy végre kezdjen nyerni is, mivel mögötte a Barcelona tolakodik 51 ponttal csak 27 meccsből. A Sevilla a következő körben éppen a Barcelona stadionjára utazik, azután két körrel pedig a Reallal. Nem is beszélve arról, hogy meg kell bírkóznia még az Európa Ligán is. A Sevilla a labda  tartásában gyakran dominál, aktívan játszik, támad. Csak az eredményei ezt nem nagyon bizonyítják. A gólaránya is soványabb, pontosan a szerzett gólok száma, csak 40 gólt szerzett. A védelme azonban erősnek látszik, csak 19 gólt kapott. Ez egyértelműen a legkevesebb az egész La Ligán. A 0:0 végeredmény 3 alkalommal, 6 alkalommal az 1:1 eredmény jelenik meg a tabellán. 

Ha a Sevilláról megírtam, hogy szuksége van végre 3 pontot is szerezni, a San Sebastianról ez még jobban igaz, aki még nem adta fel a reményt jövőre a Bajnokok Ligáján játszani. Erre a lehetőségre csak 4 pontja hiányzik, ezért nagyon is megéri neki harcolni. Nézzük a tabellát, 47 ponttal a 6.-ik helyen áll 13-8-7 mérleggel és 29:29 gólaránnyal. Igen, ez a klub csak 29 gólt tudott szerezni, ami arra utal, hogy ez a csapad irgalmatlanul védő játékot játszik. Az utolsó 4 bajnoki mérkőzésben csak 1 vereséget szenvedett, a legerősebb Real Madriddal 1:4 idegenben. A győzelmeit gyengébb és nagyon gyenge klubokkal szerezte. Ezek az Alavés, a Malorca, valamint az Osasuna. Ezekben nem kapott gólt, azonban 2 esetben 1, és 1 esetben 2 gólt szerzett. Nagyon kritikus volt számára a November utolsó meccse és 3 Decemberi meccs, amikor egymás után 4 vereséget szenvedett. A pihenés jól esett nekik, mivel az új évi meccseket döntivel és győzelmekkel kezdte, azóta máig csak 2 vereséget szenvedett. 

A kölcsönös mérkőzések utolsó meccse Szeptemberben 0:0 eredményt hozott. Azelőtt 1:2 és 3:2 volt az eredmény. Most a dönti nem nagyon segít egyiküknek sem, mindketten 3 pontért harcolnak. De ha mégis, a vendégek lennének elégedettebbek. Mire fogadni. Ha a gólokra, akkor legfeljebb 1,5 gól esik a meccsen. Miközben nagy a kockázat, hogy egyáltalán nem esik gól. Talán a győztesre is lehetne hasonló kockázattal, biztosítva ezt döntetlen nélküli fogadással. 

A mi tippünk: A Sevilla győzelme döntetlen nélkül – a legjobb oddsok a 22bet fogadóirodánál találhatóak.