Premier League 20. köre: Manchester U. – Sheffield Utd., Január 27

Labdarúgás, szerda, 2021, Január 27, Anglia, Premier League, 21:15                     

United végre néhány nem éppen sikeres évad után olyan helyre került a tabellán, amely igazán méltó ehez a csapathoz, mondjon aki amit akar, és ahonnan harcolhat nyugodtan a bajnoki címért. Nem azt állítom, hogy megszerzi a címet, de hogy végre a legénysége összeszokott, és elsősorban a támadásban sikeres ez a klub. Azonban van még mit javítgatni, hiszen a védelemben majdnem minden meccsben durva hibákat követnek el. Elsősorban Harry, akit gyakran túlbecsülnek. Fontos tényező United számára  Paul Pogba teljesítményei is, aki végre elkezdett azt produkálni, amit elvártak tőle. United már 13 meccset játszott a Premier Leaguen vereség nélkül, a rosz kezdet után végre hazai pályán is sikeresek kezdtek lenni, ahol az első 4 meccsben csak 1 pontot szereztek, de a következő ötben már 13 pontot szereztek, az egyetlen vesztessége már csak Cityvel volt. Ahogyan említettem, a csapat elsősorban a támadására támaszkodik, a góljaival az első 3 legjobb klub közé tartozik a ligán. Edison Cavani is fellendítette a klub támadó erejét, sokat tanulhatnak tőle a fiatalabb kollégái is, mivel Rashford és Martial számára még mindig nehéz góllal befejezni egy-egy akciót. Hiányozni talán senki sem fog a szerdai meccsen sérülés, vagy egyébb gyengélkedés miatt. 

Mit is írni a vendégcsapatról. Csupán szomorúságot okoz a rajongóinak. A tavalyi évadot szép 9.-ik hellyel fejezte be. Így azonnal az első szezonja után csak néhány pont választotta a klubot az Európai kupáktól. És manapság? Borzalmas. Mint ha egy egészen más csapatot figyelnénk. Ennek 19 kör után csak 5 pontja van és az első győzelmét csak a 17.-ik körben szerezte a szintén kínlódó Newcastle elleni meccsben és aki az egész 2.-ik félidőt 10 focistával játszotta. Még így is a győztesről a szabadrúgás döntött. Ezek a horroros teljesítményei a legroszabb csapatok közé sorolta a Premier Leaguen az utolsó 100 évben. Így nem sok értelme van hasonlítgatni a teljesítményeit otthon és idegenben, amikor ez teljesen mindegy, borzalom és még nagyobb borzalom, ez lenne ennek az eredménye. 

Az utolsó 4 kölcsönös meccsben 3 győzelme volt Unitednek és 1 döntetlene, de ezek a meccsek egészen 2016-ig benyúlnak, ezért nem sok értelme van említeni ezeket az eredményeket. Fogadni Unitedre fogok hendikepben, hiszen a tiszta győzelmére az oddsok alacsonyabbak, és a gólkülómbség biztosan kedvező lesz ehez a fogadáshoz.  Tobb: urheiluvedonlyonti-fi.com

A mi tippünk: Manchester United győzelme -1,5 hendikepben – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál találhatóak