Premier League 29. köre: Leicester – Aston Villa, Március 09

Labdarúgás, hétfő, 2020, Március 09, Anglia, Premier League, 21:00

Leicester eddig teljes mértékben kihasználta azt a tényt, hogy nemm kellett neki semmi európai versenyben játszani és teljes erővel öszpontosíthatott a hazai bajnokságra. A 3. helyük így is nagy meglepetés, amikor Chelsea, Tottenham és a többi gazdagabb klub mögöttük áll. Leicester kiváló meccssorozatot mutatottegészen addig, amíg nem jött a mérkőzése az utolsó Norwich ellen, amellyel 1:1 döntetlent játszott csak, és a következő 11 párbajban csak 3 győzelmet szerzett. Az utolsó körökben észrevehetően lassított, azutolsó 4 verseny mérkőzésben csak 1 gólt szerzett. Ennek ellenére Vardy a csapat legjobb gólszerzője, uralja az angol bajnokságot, mint a legjobb angol gólszerző. Tehát a csapat a 3. helyen áll 50 ponttal és 54:28 gólaránnyal, a mérlege 15 győzelem, 5 döntetlen és 8 vereség. Otthon 14 mérkőzésben 8 győzelmet, 3 döntetlent és 3 vereséget szerzett, 26:15 a gólaránya, 27 pontot szerzett. Ebben a táblázatban is a 3.-ik helyen áll.

Aston Villa újonc ebben a versenyben az idén, sok pénzt fektettek be a játékosaiba és az eredmények még eddig nem jelentkeztek, ahogyan ezt elképzelték volna. De bejutottak az Angol Liga Kupa döntőjébe, ahol vereséget szenvedtek Manchester City ellen, ahol gólt szereztek, ha ezt Cityvel képesek voltak elérni, akkor Leicester ellen is képesek lesznek, mivel Leicester formája nagyon gyengült. Aston Villa harcol a versenyben maradásért, ezért minden pontra nagy szüksége van, így a motivációja óriási. Határozottan nem fog nyílt játékot játszani, inkább csak védekezni fog. A táblázatban láthatjuk, hogy 27 párbaj után a 19.-ik helyen áll 25 ponttal 7 győzelemért és 4 döntetlenért, 16 vereséget szenvedett, 34:52 a gólaránya. Idegenben 14 párbajt játszott a bajnokságon, 2 győzelemmel, 2 döntetlennel, 10 vereséggel, a gólaránya 16:28.

Nézzük még a két csapat utolsó 10 párbaját. A táblázatban óriási szakadék választja a két csapatot, de az utolsó 10 mérkőzés eredményei szerint csak 1 pont. Aston Villa az utolsó 10-ben 10 pontot szerzett, míg Leicester 11 pontot. Ebből látható, hogy Leicester rontott a formáján, míg Aston Villa javított. Ezúttal sem fogadok a győztesre, hanem a gólok számára. Szerintem mindkét csapat gólt szerez.

A  mi tippünk: legalább 2,5  gól esik a párbajban – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál találhatóak