Premier League 3. köre: Manchester City – Arsenal, Augusztus 28

Labdarúgás, szombat, 2021, Augusztus 28, Anglia, Premier League, 13:30                     

Arsenalnál nem változott semmi. Úgy, mint tavaly, még mindig nagy játék válságban van, amely a tavalyi szezon után semmit sem nem csendesedett. Az egyik a legroszabbak közül ez a szezon eleje. A nyitó meccsen azonnal vereséget szenvedett az újoncal Brentfordban 2:0. Gólt nem szerzett a második párbajban sem a Bajnokok Ligája győztesével, Chelsea-vel sem, otthon szintén 0:2 vereséget szenvedett velük. Az idén az Európai Kupákba sem jutott be, ami nagy anyagi és más vesztességet jelent számára. Az idén ugyan erősítette a káderét, de Ben White, a legdrágább játékos, csak a nyitó meccsben játszott, mert együtt Arsenal tavalyi legjobb gólszerzőjével Lacazettevel karanténbe jutott a Covid miatt. Arsenal az idén úgy lépett a szezonba, ahogyan a tavalyit befejezte. Az előkészítő meccsekkel már 4 vereséget szenvedett egymás után. Említettem az erősítéseket, volt több is, például Martin Ødegaard Real Madridtól. A kapuba Aaron Ramsdale érkezett Sheffield Unitedből, amely ugyan lecsökkent a Championshipbe, de a kapusát nem hiába hívták az angol válogatottba. Azonban a kérdés, hogy Arteta tréner miért nem állította a kapuba. Anderlechtből Albert Sambi Lokonga érkezett, Brightonból az említett White és Benfikától Nuno Tavares védő. 

Manchester City egészen más helyzetben van. Ugyan ők is 0:1 vereséggel kezdték az évadot, amelyet Tottenhamtól szenvedtek, de a következő körben az újonc Norwich csapatát szuverén 5:0 eredménnyel győzte le. Így két meccsből 3 pontja van, ez a tabella 9.-ik helyét jelenti. 5:1 a gólaránya. City Jack Grealisht hozta a nyáron a klubhoz, aki már Norwich ellen gólt is szerzett. Jelentős változások nem történtek a klubnál, marad az erős, jó minőségű kádere, ahogyan az előző években ezt megszoktuk. Ha valamit javítani szeretne a csapat, akkor a védelemben lehetne, mivel gyakran kap gólt. Az utolsó 11 meccsben 7 alkalommal kapott gólt. Ez egy ilyen klubnál magas szám. Talán Arsenal is lehetőséget kap gólt szerezni, hiszen már két meccsben nem szerzett gólt. City a gyengébb védelmével ezt lehetővé tehetné. 

Úgy gondolom, hogy City lesz a győztes ebben a meccsben. De fogadni szeretnék egy másik lehetőségre. Mégpedig arra, hogy mindkét csapat gólt szerez. Kiváló szorzókat írtak a bukmékerek erre a lehetőségre. Először azon gondolkodtam, hogy Arsenal góljára fogadok, erre alacsonyabb a szorzó. Mivel bízok City győzelmében, abban hogy Arsenal gólt szerez, ebből az a következtetés, hogy mindkét csapat gólt szerez. Legyen tehát szerencsénk! 

A mi tippünk: mindkét csapat gólt szerez – Igen – a legjobb oddsok a 22bet fogadóirodánál találhatóak