Premier League 38.-ik köre: Leicester – Tottenham, Május 23

Labdarúgás, vasárnap, 2021, Május 23, Anglia, Premier League, 17:00                    

És itt van a Premier League utolsó köre. Sok minden már most világos, néhány klub számára még él a remény a jobbra, néhányan elveszítették a reményeit. Most fog eldőlni, melyik csapatok lesznek az első 4 között, ez a meccs egyike ezekből. Mint Leicester, úgy Tottenham számára is nagyon fontos lesz a végeredmény. Inkább a házigazda veszíthet sokkal többet, néhány körrel ezelőtt még örülhetett a 3.-ik helynek, míg nem érkezett meg Newcastle és 2:4 eredménnyel megverte őket. United stadionján ugyan győzött, de ezután Chelseavel játszott, amely számára hasonlóan fontos volt a meccs, és ezt Chelsea meg is nyerte 2:1 eredménnyel. És megérdemelten, jobb volt a pályán, sokkal több helyzetet dolgozott ki magának. Ha Leicester szeretett volna jövőre játszani a Bajnok Ligáján, nem lett volna neki szabad ezt a meccset elveszíteni. Ezzel nagyon komlpikálta a helyzetét, mivel akkor is, ha megnyerné ezt a meccset, megtörténhet, hogy marad az 5.-ik helyen. Ugyanis rosszabb a gólaránya 4 góllal, mint Liverpoolnak, akire szintén könnyű ellenfél vár otthon az utolsó meccsben, Crystal Palace. Chelsea Aston Villa stadionjára utazik, ha győzni fog, ez meg biztos, marad a 3.-ik helyen. Ha mindhárom csapat győzne, Leicesternek 5 gól külömbségével kellene megnyerni a meccset, mint Liverpool nyerné meg a meccset, ez képtelenség. Ezért egyedül az segítene neki, ha természetesen megnyerné a meccset, de Liverpool, vagy Chelsea nem. 

Azonban Tottenhamot egyáltalán megverni nem lesz könnyű. Mivel ez a klub is igyekezni fog bejutni az új európai versenybe, erre a legalább 7.-ik hely szükséges. Tottenham saját maga rontotta el az évadot, 3 körrel ezelőtt Leeds stadionján 1:3 vereséget szenvedett, és az utolsó körben otthon nagy szégyennel 1:2 Aston Villával. Idegenben Tottenham már 4 meccsben nem győzött. Az utolsó 5 bajnoki meccsből 3 elveszített. Az utolsó kölcsönös mérkőzésükben Tottenham stadionján Leicester 2:0 győzelmet szerzett. Most a 7.-ik helyen van 59 ponttal, mint mögötte Everon is, aki Cityvel játszik, és a 9.-ik helyen Arsenal 58 ponttal, és szintén szeretnének a 7.-ik helyre jutni. 

Ha létezik valamilyenfajta foci igazság, akkor Leicester megnyeri ezt a meccset. Igazán keményen dolgozott az egész évad folyamán, megnyerte az FA Kupát is, megérdemelné, hogy az első 4 közé kerüljön. Bár a döntetlen semmit nem segít egyikén sem a két csapat közül, a fogadásomat Leicester győzelmére biztosítom a döntetlen nélküli változattal, amikor a tét visszajár, ha senki nem győz. 

A mi tippünk: Leicester győzelme döntetlen nélkül – a legjobb oddsok az 20Bet fogadóirodánál találhatóak.