Serie A 14. köre: Juventus – Fiorentina, December 22

Labdarúgás kedd, 2020, December 22, Olaszország, Serie A, 20:45                    

Hasonló módon, mint a Premier Leaguen, úgy az olasz Serie A versenyen is késésben vannak a mérkőzések. És mint az angol csúcs klubokban, Olaszország csúcs klubjaiban is nem az elképzelések szerint mennek a dolgok. Így van ez Juventusz esetében is, amikor a tavalyi bajnoknak az idén nem lesz könnyű dolga megvédeni a címet annak ellenére, hogy az első 13 meccsben egyetlen vereséget sem nem szenvedett. Azért a döntetlenekből bőven van. A mérlege 7 győzelem és 6 döntetlen. Ebben a pillanatban csak 1 pontot veszít a vezető AC Milanhoz képest, aki azonban 1 meccsel kevesebbet játszott, 27 pontot szerzett Juventusz. Előtte van Inter Milan szintén 27 ponttal 12 meccsből. Mögötte van AS Roma 24 ponttal, de csak 12 meccsel és 23 ponttal Napoli és Sassuolo szintén 12 meccsből. És éppen ezért szükséges Juventusznak nem veszíteni már több pontot a meccseiben. Elsősorban nem Fiorentinával, amely csapat az utolsó mérkőzéseiben teljesen kínos módon játszik. Sőt, az utolsó 4 meccsében idegenben nem szerzett 1 gólt sem. 

Igen, Fiorentina óriási válságban van. És nem gondolom, hogy éppen Juventusz stadionján kerülne ki belőle. A nyitó 5 bajnoki meccsből még Fiorentina szép, neki megfelelő 7 pontot merített, 2 győzelemmel és 1 döntetlennel, 2 volt a veresége is. De az utolsó 8 bajnoki meccsben egyetlen alkalommal sem már nem győzött, csak 4 döntetlene és 4 veresége, persze, borzalmas 3:11 gólaránya is. Még Beneventoval is otthon szégyenes 0:1 vereséget szenvedett. Genoával 1:1 otthon, szintén otthon 1:1 Sassuoloval és Veronával is. És ahogyan említettem, ezekben a meccsekben csupán csak 3 gólt szerzett. Tehát összefoglalva, Fiorentina a tabellán a 17.-ik helyen áll 11 ponttal, 2-5-6 mérleggel és 13:21 gólaránnyal. A kieső helyektől 4 pont választja, ezeken Genoa, Torino és az utolsó Crotone 1 ponttal vannak. 

Juventuszt éppen Ronaldo gólszerző húzza előre, aki már vezeti Olaszországban a legjobb gólszerzők táblázatát. Bár nemrégen Bergamo ellen nem volt sikeres a szabadrúgásában és ez miatt veszített Juventusz pontokat, mivel 1:1 döntetlennel végződött ez a meccs. Máskor pedig a Parma elleni meccsben 2 góllal járult hozzá a végső 4:0 eredményhez. Fogadni ezért is, de nem kizárólag, Juventusz győzelmére fogok. 

A mi tippünk: Juventus győzelme – a legjobb oddsok a Bet365 fogadóirodánál találhatóak.