Serie A 37.-ik köre: AC Milan – Bergamo, Május 15

Labdarúgás, vasárnap, 2022, Május 15, Olaszország, Serie A, 18:00                        

Ez a bajnokság is lassan a végére ér, vasárnap a 37.-ik kör slágerében találkoznak AC Milan és Bergamo csapatai. Jelenleg már csak egy karnyújtásnyira van az AC a bajnoki cím megszerzésétől a Serie A versenyen, utoljára 2010/11 évadban volt bajnok. Igaz, hogy csak 2 pont előnye van a riválisához képest a 2.-ik helyen, és még az utolsó 2 körben könnyebb ellenfelekkel is fog játszani, így az AC semmit sem becsülhet le és csak a versenyre fog öszpontosítani és szintén 6 pontra lesz szüksége. AC a tabella élén szerezte a legtöbb 24 győzelmet, a legkevesebb 4 vereséget szenvedte együtt a második Interrel, a legjobb védelemmel, 31 gólt kapott, mint az Inter is és a Napoli. Az Atalantával az első meccsben idegenben szoros 2:3 győzelmet szerzett. A Bajnokok Ligáján még a csoportból estek ki, mint az utolsók, de legalább több volt az idejük készülni a hazai bajnokság meccseire. Formája az utolsó 5 mérkőzésen magas volt, csak Torinoban szerzett gólnélküli döntetlent, az utolsó 4 meccsét megnyerte. Így 13 pontot szerzett bennük. 

Azonban a Bergamo nagyon kellemetlen ellenfél lesz több okból is. Még mindig játszik a jövő évi európai kupákért. És ebben a harcban szeretne sikeres lenni. De ezeket megszerezheti, ha nem is nyer Milánóban, mivel az utolsó meccsét a gyenge Empoli ellen játsza. Az előző 2 évadban ez a klub a 3.-ik helyet foglalta, az idén jelenleg a 8.-ik helyen állnak 59 ponttal, mint a 7.-ik Fiorentina és a 6.-ik AS Roma. 16-11-9 a mérlege és 65:45 a gólaránya. Az utolsó 5 körben a Spezia és a Venezia stadionján győztek, ezek a leggyengébb klubok közé tartoznak a bajnokságon. Otthon a Salernitana és a Torinoval döntit játszottak, szintén gyenge és átlagos klubokról van szó. A hasonló Verona 1:2 vereséget okozott nekik otthon. Ami kellemetlen az AC számára az az a tény, hogy az Atalanta idegenben sikeresebb, mint otthon. Itt a 3.-ik legjobb klub, 39 pontot szerzett 12-3-3 mérleggel és 34:17 gólaránnyal. És valamivel jobb eredményeket ért el idegenben az AC is. A tavalyi szezonban az Atalanta győzött idegenben, ugyanúgy, mint az AC is. 

Fogadni a házigazda győzelmére fogok, azonban a kockázat, ahogyan az elemzésből is látszik, magas. A szorzók erre a lehetőségre értéket hoznak magukkal. A győzelme dupla eséllyel sokkal biztonságosabb, de a szorzók is veszítik az értékét. Még jobb szorzzókkal lehet fogadni a hendikepek széles skálájával növekvő kockázattal. Még a gólok is szóba jöhetnek, nem túl sok gól esik ezen a mérkőzésen. 

 A mi tippünk: Az AC Milan győzelme – a legjobbo ddsok a 22bet fogadóirodánál találhatóak.