UEFA Bajnokok Ligája 2020/2021: FC Barcelona – Ferencváros, Október 20

Labdarúgás, kedd, 2020, Október 20, Bajnokok Ligája, 21:00.

A Bajnokok Ligáján elkezdődnek a héten a harcok a csoportokban. És mindennek a része lesz Ferencváros is. Ez a csapat ugyanis a verseny legnagyobb meglapetéseihez tartozik. Eljutottak minden előfordulón keresztül a legjobb csapatok közé Európában. Egymás után legyőzte Djurgarden, Celtic, Dinamo Zágráb és párharcban Molde csapatát is, amikor minden kárba veszhetett volna. Kétségtelen, hogy itt már nem a szerencséről, a csapat jó napjáról, hanem a minőségról, fegyelemről, az összetartásról szükséges beszélni, a morális erőről és jellemről. Azonban a legközelebbi meccsben nem Ferencváros a kiemelt csapat, ezt be kell maguknak vallani, a Camp Nou stadionon híresebb kluboknak is van mint tenni azért, hogy gólt szerezzenek, és gyakran történik meg, hogy ez nem sikerül nekik. A magyar bajnokságot a világon gyakran lebecsülik, de maga a tény, hogy egy csapat ide eljutott, az ellenkezőt bizonyítja. Úgy, mint az idegen játékosok, akik a klubnál vannak más országokból, ahol a ligák magasabb szinten vannak. Minden a felkészültségen mülik majd, elsősorban az, hogy Ferencváros tud gólt szerezni, vagy nem a spanyol óriás klub pályáján.

Barcelona a szezon elejétől Ronald Koeman vezetése alatt játszik. Azonban a gépezet csak nagyon lassan indul be, ami számunkra jó. De a kárunkra van az, hogy Barcelona az utolsó két hazai bajnoki meccsével nem bírkózott meg. Ugyan a hazai döntetlen Sevillával megtörténhet, de a 0:1 vereség Getafe stadionján már egy kicsit sokkoló volt. Mint ha eddig a támadók csak aludnának. Messi és Griezmann ugyan besegítettek mind a 4 meccsben, de a két támadó öszesen csak 1 gólt szerzett. Még hogy a csapat ne sírja vissza az elüldözött Suarezt. Az biztos, hogy amikor a labda Barcelonánál van és csak dédelgetik a lábain a játékosai, nehéz elvenni tőlük és ekkor gólt szerezni. Koeman, mint valahai védő játékos, tudja, hogyan kell egy jó csapatnak védekezni, semmit sem hagy a véletlenre a védelemben sem.

Fogadni most Ferencváros ellen szükséges, ha nem szeretnénk pénzt veszíteni, mégpedig arra, hogy nem szerez gólt egy olyan fogadással, hogy mindkét csapat nem szerez gólt.

A mi tippünk: mindkét csapat gólt nem szerez – a legjobb oddsok a Bet365 fogadóirodánál találhatóak