UEFA Európa Liga 2020/2021: Tottenham – Dinamo Zagreb, Március 11

Labdarúgás, csütörtök, 2021,  Március 11, Európa Liga, 21:00                  

Bevallom, hendikepre nem gyakran fogadok, ismerik ezt, a kiemelt csapat éppen hogy csak megveri az ellenfelét a tabella aljáról  1:0 eredménnyel. De most talán sikeresek lehetünk. Tottenham találkozik Dinamo Zágrábbal az Európa Liga nyolcaddöntőjében. A legalacsonyabb henfikepet játszom, -1,0 értékűt, amikor 2 gól külömbségénél nyerünk. A szoros győzelem esetén egy gólkülömbséggel a tét visszajár. Így Tottenham győzelmének a szorzóját növelni tudjuk. Persze, elsősorban szükséges, hogy egyáltalán győzni tudjon. Az angol ligán a teljesítményei nem kiegyensúlyozottak, de ez nem a liga, és ott sem azért nem katasztrófa a szereplése. Az utolsó 10 bajnoki meccsben 5 győzelmet szerzett és 5 vereséget szenvedett, így jelenleg a 7.-ik helyet foglalja. A 4.-ik helytől 5 pont választja, és 1 meccsel kevesebbet is játszott. Ha jobban vizsgáljuk a vereségeit, 1 kivételével Brightonban 0:1, nem voltak szégyenesek. A többi erős csapatokkal történ, mint Chelsea, Liverpool, Manchester City, vagy West Ham, az utolsó. Azóta még 4 meccset játszottak, ezekben nem kaptak gólt. Otthon a teljesítményei kiegyensúlyozottak, de ezt is már valahol leírtam. 

Foglalkozzunk inkább egy kicsit a horvát csapattal, Dinamo vezeti a horvát bajnokságot, persze, ezt a két ligát csak nehezen lehet a minőségükben összehasonlítani. Ami közös a két klubnál, ezek a megbotlások, Dinamo sem kerülte ezeket el. Otthon vereséget szenvedett Sibenik és Rijekával, az Európa Ligán Krasnodaron keresztül jutott tovább 3:1 és 1:0 eredményekkel. A csoportokban megnyerte a csoportját, de ebben könnyebb ellenfelek voltak, mint Tottenham csoportjában. Dinamot a selejtezőjébe Wolfsberger kisérte, amellyel Tottenham 4:1 és 4:0 bírkózott meg. Dinamo tavaly a Bajnokok Ligáján is játszott, azonban az alapcsoportban az utolsó volt. Egy évvel ezelőtt pedig az Európa Liga selejtezőjén Pilzent semmisítette meg, de ezután Benficával kiesett. Nagyobb sikereket a Kupákon nem szerzett. 

Kétségtelenül Tottenham sokkal tapasztaltabb és sikeresebb ezekben a versenyekben. Tavaly a Bajnokok Ligáján Bayern-el az alapcsoportban jutott tovább, amikor ezután Lipcse volt a jobb, egy évvel korábban eljutott egészen a verseny dóntőjéig, ahol Liverpool semmisítette meg a klubot. Ezért is merem állítani, hogy Tottenhamnak más lehetősége nincsen, csak győzni ezzel a mégis csak nem egyenrangú ellenfélel. 

A mi tippünk: Tottenham győzelme -1,0 hendikepben – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál találhatóak.