UEFA Nemzetek Ligája 2020/2021: Dánia – Belgium, Szeptember 05

Unibet

Labdarúgás, szombat, 2020, Szeptember 05, Nemzetek Ligája, 20:45

A házigazda Koppenhágában fogadja Belgiumot a Nemzetek Ligája versenyén, amely meccset a kárára ismét közonség nélkül játszák a pandémia miatt. Dánia az EURO kvalifikálásában jó teljesítményeket tudott nyújtani és a második helyen végzett egy pont vesztességgel Svájc mögött. Sikeresebbek voltak azonban a hazai gyepen, ahol 10 pontot szereztek a lehetséges 12 pont közül. Pontokat csak a döntetlenért veszített Írországgal. Többé-kevésbé a némeik meccsei idegenben hozták a csapatot a második helyre. Elsősorban a döntetlene Grúziával bánthassa Dániát. Ugyan 15 meccsben egymás után nem szenvedett vereséget, de ezekben a meccsekben sok volt a gyenge ellenfele. A válogatottban nem hiányoznak a nagy nevek, K. Schmeichel, aki rendszeresen áll a kapuban a Premier League-ben, majd Ch. Eriksen, S. Kjaer, T. Delaney vagy Y. Poulsen. Dánia otthon erős ellenfél, de ahogyan említettem, a rajongói hiányozni fognak.

Belgium kiváló formában van, amikor az EURO kvalifikálásában 10 mérkőzésből egyértelműen 10-ben győztek nagyon szép 40:3 gólaránnyal. És megérdemelten a FIFA ranglistáján az első helyen áll. A belga válogatott is nagy nevekből áll össze, a kapuban Courtois, aki ebben az évadban Real Madrid csapatában ragyogott, a védelemben J. Vertonghen és T. Alderweireld állnak, majd De Bruyne, a Premier League múlt szezon legjobb játékosa, akinek Witsel vag Y. Tielemans fognak besegíteni. A támadásban Hazard, D. Mertens és kiváló formában R. Lukaku. Belgium az utolsó években támadó jellegű labdarúgást gyakorol, amely az egyeniségei minőségével van támogatva.

A szombati mérkőzésen két aránylag erős nemzeti csapat találkozik. Azonban a vendégek káderének a minősége kétségtelenül magasabb szinten van. Sajnos, ebben a mérkőzésben is megtörténhet, hogy pillanatokkal a meccs elkezdése előtt valaki kieshet a válogatottból a pozitív covid teszt miatt. Úgy gondolom, hogy a vendégek minősége és formája dönteni fog a győzelmükről. Hiszen az utolsó 12 meccsükben mindegyikben legalább 2 gólt szereztek.

A mi tippünk: Belgium győzelme – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál találhatóak