Vysshaya Liga 2020: Torpedo Zhodino – Energetik BGU, Április 11

Labdarúgás, szombat,  2020,  Április 11, Fehéroroszország, Vysshaya Liga 2020, 15:00 

A Belarusz liga már a 4. körével folytatja a versenyt, benne találoznak az első Energetik az 5. Torpedo Zhodino csapatával. Annak elenére is, hogy Energetik kecsesen utazik át a versenyen, és már-már megbotlanhatna, mégis ennek a csapatnak a győzelmére fogadok. Sőt, úgy gondolom, hogy legalább 1,5 gólt szerez ez a csapat a mérkőzésben. Energetik tökéletesen megbírkózott a zszon elejével, amikor az első körben BATE csapatát otthon 3:1 eredménnyel megverte, teljesen megérdemelten. Majd ezután idegenben 1:0 győzelmet szerzett Rukh Brest csapatával, és a múlt körben FC Minsk ellen 2:0 győzelmet szerzett, annak ellenére, hogy a 70. perc óta gyengült a csapat, és az ellenfele nagyon nagy nyomástalkalmazott. Itt mutatta meg az erejét és a második gólt szerezte meg. Jelenleg tehát 9 ponttal büszkélkedhet, és 3-0-0 mérleggel, gyönyörű 6:1 gólaránnyal. Lelkileg nagyon biztatni tud a győzelem két olyan csapattal, mint BATE és FC Minsk azonnal a szezon elején.

Torpedo eddig az 5. helyen áll,  egészen megérdemelten, mivel elfogadható ellenfele volt, beleértve a verseny újoncát Belshina csapatát, sokat megdolgozott a győzelmeért. Azonban most 6 pontja van, a mérlege 2-0-1 és a gólaránya 2:2. Az első körben Soligorsk ellen idegenben 0:1 győzött, otthon Belshina ellen 1:0, és azutolsó körben Dinamo Minsk ellen, amely a liga jelentős csapata, idegenben 2:0 vereséget szenvedett. Meg kell említeni, hogy ez a párbaj már a 43. percében el volt döntve.

Nézzünk még néhány kölcsönös mérkőzésre, tavaly ez a két csapat 2 találkozót játszott le, csak röviden, Energetik volt a sikeresebb csapat. Torpedo stadionján tavaly Júniusban már a félidőben 2:3 volt az állás, azonban a hosszabbítás 3. percében Energetik nem tudta megtartani a vezetését és így végül el kellett fogadni neki a 3:3 döntetlent. Majd otthon Novemberben a kedvezőtlen eredményen kellet nekik javítani, amely 0:1 volt az első félidőből, nagyon balsikeres félidő volt ez. Először Nosko öngólja, majd a büntető rúgás, amelyet nem hasznosítottak. De a másodikban az állást megfordították és végül 2:1 eredménnyel győztek. Nosko szerezte az egyenlítő gólt, így helyrehozta a baklövését.

A  mi tippünk: Energetik BGU győzelme – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál találhatóak